Ez a 10 legextrémebb túlélési történet, amit valaha hallott!

A vadon kíméletlen lehet. Ezért is hihetetlenek a következő túlélési történetek.  Az élet egyes körülményekben hihetetlenül nehéz lehet. Nincsenek korlátai annak, amit az ember hajlandó és képes megtenni az életben maradás érdekében. A történetekben szereplő emberek egy adag elszántsággal és sok szerencsével képesek voltak túlélni. Ezek a leextrémebb túlélési történetek! Képes lenne rá?

 

Thai focicsapat

Lehet, hogy ezt a történetet már hallotta a hírekben - nem is olyan régen, a 2018 júniusi futballedzés után a thaiföldi labdarúgó csapat 12 tagja és edzőjük úgy döntött, hogy felfedezik a közeli Tham Luang-barlangot - Thaiföld egyik leghosszabb barlangját. A 11-16 éves fiúk és az edzőjük (25 éves) a barlang vizében gázoltak, hogy a barlagot minnél jobban felfedezzék. A rosszra forduló időjárás és a hirtelen lezúduló eső miatt azonban a sötét barlangban rekedtek.  Az áradás vízzel töltötte meg a barlangrendszert, és így 17 hosszú napra a barlangba rekedttek. Az első 9 napot étel és víz nélkül kellet átvészelniük. 

Meditáltak, hogy minnél több energiájuk maradjon és elkerüljék a rossz gondolatokat. Kilenc nap után, a fiúk brit búvárokkal találkoztak. Azonban a thaiföldi mentőknek meg kellett találniuk a módját, hogy biztonságosan kiszabadítsák őket. A felszínig tartó út megkövetelte, hogy minden fiú teljes  búvármaszkot viseljen, és két búvár közé legyen rögzítve, majd órákig ússzon a barlang keskeny kanyarulataiban. 

A thaiföldi mentők és a nemzetközi búvárközösség erőfeszítéseinek köszönhetően mindenki életben maradt és a mentés után gyorsan visszatérhettek a normális életbe. A mentési akció során a thai haditengerészet egykori tagja tragikusan meghalt.

 

Angela Hernandez

2018 júliusában Angela Hernandez az 1-es főúton haladt Dél-Kaliforniába, amikor az autója elé ugrott egy kutya. Angela elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést. Terepjárója pedig lezuhant egy mintegy 60 méteres szakadékba. Agyvérzést, bordatörést, kulcscsont törést szenvedett, de nem halt meg. Az autóban térdig érő víz volt. Többfunkciós szerszámmal összetörte az autó ablakát, kimászott az autóból, a tengerpartra úszott és elájult.

Amikor felészlelt, elkezdett segítséget keresni. Fent a szikla tetején autókat látott elhaladni, de nem látták őt, és nem hallották sikoltását. Végül a halászok rátaláltak a terepjáróra, és addig kutatták a tengerpartot, amíg rátaláltak Angelara a sziklákon. Adtak neki vizet és azonnal segítséget hívtak. A mentők végül Angelat kórházba vitték, ezzel véget vetve 7 napos szenvedésének.

 

Steven Callahan

Az Atlanti-óceánon való sikeres utazása után Callahan 1981 januárjában megkezdte hazautazását. A csónakja körüli vihar nem okozott akkora gondot, mint az a lyuk, amelyet egy bálna vagy cápa okozott az éjszaka közepén. Amint a hajó süllyedni kezdett, Callahan többször is a fedélzet alá merült, hogy túlélési felszerelését magával vigye. Callahan kénytelen volt felfújhatós gumicsónakjába bemászni és elhajózni a Kanári-szigetekről. Callahan közben halászott és desztillációval álította elő az ivóvizet.  A 14. napon jelzett egy elhaladó hajónak, amely nem vette észre őt. 

Egy hónap múlva letért a forgalmi sávról. 50 nap elteltével fekélyek borították be testét, küzdött a kiszáradással, és a gumicsónakon való lyukakat is nehezn tudta csak javítani. Kimerült állapotban, testsúlyának harmadát elvesztve, Callahant végül egy halász vette észre Guadeloupe partjainál, és végül 76 nap után megmentette.

 

Robertson család

A Robertson család hajótörést szenvedett. Dougal Robertson pátriárka, brit tejtermelő csak egy hajóútra akarta elvinni családját az ''Élet Egyetemére'', ahogy fia nevezte. 1971. január 27-én Dougal, felesége és négy gyermekük elindult egy Lucette nevű fa hajón, és ismeretlen vizekre hajóztak.

A kaland végül nagyobb volt, mint várták. 17 hónapig a család jól teljesített a tengeren, kikötőből kikötőbe hajózott és világot látott. De 1972. június 15-én a család gyilkos bálna csoporttal találkozott a Galapagos-part közelében, és hajótörést szenvedett. A bálnák megtámadták a hajót és súlyosan megrongálták. A hajó süllyedni kezdett. Csak egy kis mentőcsónak és élelem volt náluk, amely csak 6 napra volt elegendő. Igazából esővízen éltek túl, és teknősöket fogtak ki. 1972. július 23-án japán halászok találtak rájuk.

 

Harrison Okene

Amikor a búvárok 2013. május 28-án a Jacson-4 roncsába merültek, nem számítottak arra, hogy túlélőket találnak. Harrison Okene volt a hajó szakácsa. Amikor a hajó felborult, a fürdőszobában próbálta megnyitni a vészkijáratot, de nem sikerült. A hajó elkezdett süllyedni, és Okene csapdába került. Végül egy négyzetméter nagyságú légbuborék csapdájában találta magát.

Három nap elteltével, amikor már elkezdte feladni a reményt, kopogást hallott. A hajó felszínén dolgozó búvárok kalapácsa volt az. Búvárfelszerelést adtak neki, majd betették egy dekompressziós kamrába, mivel meghalt volna, ha rögtön kiteszik a felszíni nyomásnak, itt még két napot kellett eltöltenie. 

 

Ernest Shackleton expedíciója

Ernest Shackleton egyszer már szembeszállt a Déli-sarokkal, és kész volt újra szembenézni vele. 1914-ben 28 fős csoporttal indult útnak. Abban reménykedtek, hogy átkelnek az egész kontinensen, és elérik a túlsó parton álló várakozó hajót. Ehelyett a jég csapdájába estek, amikor a hajójuk elromlott. Készleteik egyre csak fogyni kezdtek, így a csapat beszállt mentőcsónakjaikba, és 14 napig hajóztak az antarktisz keserű tengerein.

Innen egy újabb expedíciót kellett végrehajtaniuk a Dél-Georgiai szigetre, ez volt a legközelebbi lakott sziget, az eredeti kiindulóponttól majdnem 1000 mérföldre. A sok nehézség ellenére mind a 28-an túlélték, bár a kutyák egy részének nem volt ilyen szerencséje (mivel megették őket, mert elfogyott az élelem).

 

Juliane Koepcke

Juliane Koepcke akár két nagyszerű túlélési történetet is tudna mesélni. 1971 karácsony estéjén Juliane a LANSA 508 járatán repült. A gépet villámcsapás érte, elkezdett a levegőben darabokra hullani. Koepcke még mindig becsatolva ült az ülésén - két mérföldnyire a perui esőerdő felett.

Számos zúzódása volt a kulcscsontja is eltört, de életben volt - ő volt az egyetlen, aki túlélte a balesetet. És most egyedül találta magát a vadonban. Néhány cukorka volt az egyetlen étele, de később talált egy kis patakot is. Átgázolt a vízen, ami megkönnyítette a mozgását, emellett ivott  a vízből, így megelőzve a kiszáradást. 

Horzsolásai nem voltak veszélyesek de a férgek megfertőzték. Kilenc nap után sikerült egy tábort találnia. Néhány órával később favágók találták meg, akik segítséget nyújtottak neki, és egy lakottabb területre vitték, ahonnan már kórházba tudták szállítani.

Később 2000-ben készült egy film is Vannak még csodák címen. Werner Herzog forgatta, akinek szintén ezen a gépen kellt volna utaznia, azonban az utolsó pillanatban lemondta. 

 

Apollo 13

A mai napig nem volt élő ember az űrben olyan messze mint az Apollo 13 legénysége. A rakéta a személyzetet 248 655 mérföldre vitte a Földtől, de soha nem ért el eredeti céljához, a Hold felszínére.  Ehelyett Jim Lovell, Jack Swigert és Fred Hayse olyan problémába ütközött, amely akár meg is ölhette volna őket: az oxigéntartályban meghibásodott egy fűtőelem.

A legénység a holdmodult mentőcsónakként használta és így oxigénhez jutottak. Orbitális korrekciót kellett végrehajtaniuk, amely a holdtól távolra vezeti őket, hogy visszajuthassanak a Földre. A holdmodul az űrhajósoknak biztonságos menedéket biztosított egy ideig az űrben, később a legénység visszaköltözött a sérült parancsnoki modulhoz, majd sikeresen elérte a Földet. Mindannyian éppen éppen megérkeztek, és megmentették a súlyosan kiszáradt Hayset is. 

 

Aron Ralston

Ralstont örökké úgy fogják ismerni, mint az a srác aki levágta a karját, hogy megmentse magát egy balasettől. Hegymászás közben két kő közé szorult. Ralston egyedül a Utah-i Blue John Canyonban mászott. A kanyonon haladva egy szikla elszabadult, és Ralston keze beszorult két kő közé. Senki sem tudta, hogy ott rekedt. Csak egy kevés vize volt és étele. Három napig küzdött, miután az amputálás mellet döntött. Két nap különböző módszerekkel próbálkozott, azután már majdnem feladta. Ekkor már nem volt nála sem víz sem étel. 

A hatodik nap merült fel benne, hogy sokkal könnyebben amputálhatta volna karját, ha eltörte volna a könyökcsontját. Egy óra munka után egy olcsó multifunkciós eszközzel sikeresen amputálta a kezét. De még mindig vissza kellet mennie járművéhez, de előtte még le kellet ereszkednie a 19 méter hosszú falon. 

Végül egy európai család fedezte fel a táborban, éppen időben találták meg. Így sikerült őt megmenteni hat órával az amputálása után. Ralston a halál küszöbén állt, nagy vérveszteség miatt. Ma szabadtéri expedíciókat és hegymászó kalandokat vállal, előadásokat tart vagy filmeket készít az életéről.

 

Ada Blackjack

Az alaszkai bennszülött Ada Blackjack Iñupiat őslakosainak tagja volt. Vilhjalmur Stefansson és Allan Crawford egy expedícióra bérelték fel a Wrangel-szigetekre. A cél az volt, hogy megszerezzék őket Kanada nevében, és Blackjack volt az expedíció szabója és szakácsa.

A csapat tagjai elmentek, hogy segítséget kérjenek, míg Blackjack ott maradt és a csapat egyik betegét ápolta. Később meghalt, és Blackjack egyedül maradt a szigeten. Ada Blackjack két évig volt a szigeten, ami nem volt könnyű feladat számára a jegesmedvék támadásának veszélye miatt. Megtnult fókákra vadászni, aztán 1923. augusztus 28-án, majdnem két évvel azután, hogy a szigeten maradt, végül megmentették.

A alaszkai egyetemen hírei alapján, nem kapott hősi fogadtatást. Ehelyett azzal vádolták, hogy nem mentette meg kollégája életét, akit a szigeten gondozott. Egész életében szegénységben élt, és csak 1983-ban halála után részesült elismerésben.